Darázsirtás Budapesten és környékén!
Hogyan szabaduljon meg a ragadozó darazsaktól eredményesen még akkor is, ha lehetetlen helyre fészkelték be magukat?!
Szeretne megszabadulni a veszélyes darazsaktól, de úgy érzi a házilagos darázsirtás módszereivel csak megvadítaná őket? Esetleg olyan helyre fészkelték be magukat, amit már nem érdemes otthoni eszközökkel bevállalni? Vagy épp allergiás a csípésükre?
Ha úgy érzi a házilagos darázsirtás nem hozna eredményt, vagy már próbálkozott is vele, itt a lehetőség, hogy mindezek ellenére visszahódítsa a kertet a megvadult darazsaktól.
Szeretnénk bemutatni "Darázsirtás - lehetetlen helyeken" című szolgáltatásunkat, amit kimondottan azoknak hoztuk létre, akiket nem hagynak nyugodni a darazsak. Akikre nézve egy csípés akár óriási veszélyeket is jelenthet.
Van egy koktélunk a darazsak számára,
amivel pillanatok alatt kiütik magukat!
A házilagos darázsirtás a boltban kapható flakonok segítségével a legtöbb esetben már az elején csődöt mondt. Nemcsak, hogy alig-alig hatástartósak, sok irtószeren csak "vigyorognak" a darazsak. Sajnos számos ügyfelünket ez a vigyor kórházba is juttatott.
Ön ne kockáztasson!
Bizza ránk a darázsirtás kivitelezését, és egy olyan koktélt adunk a kis ragadozóknak, amit aztán megemlegetnek! A darázsirtás során egy olyan irtószert juttatunk ki a területre, és a fészekbe, ami másodpercek alatt végez a darazsakkal. Ugyanakkor 10 napos hatástartósságának köszönhetően folyamatosan megfertőzi azokat a darazsakat, akik csak később térnek vissza a fészekbe.
A darázsirtás permetezéses kezeléssel történik, de foltot, szagot maga után nem hagy, és a virágokban sem tesz kárt. Emberre (csecsemőket is ide értve), és állatra nézve a darázsirtás teljesen kockázatmentes.
Ez a darázsirtás módszer garantáltan elpusztít minden ravasz ragadozót. Ezért is vállalunk darázsirtás szolgáltatásunkra teljeskörű (3 hónapos) garanciát! ha Önnél nem válna be ez a darázsirtás (amit kétlek), akkor csak hívjon, és megyünk egy korrekciós kezelésre.
Mi lesz a fészekkel,
és a királynővel a darázsirtás során?
Ezek kritikusan fontos kérdések! Az a darázsirtás, ami nem pusztítja el a kolónia kirajzásáért felelős királynőt, minden esetben csődöt jelent. Ha nem pusztul el a királynő, a darázsirtás biztos kudarc!
Precíz technikánknak, és ennek a kiváló irtószernek köszönhetően a királynőt 100 alkalomból 99-szer elsőre meg szoktuk fertőzni. Ez a darázsirtás 99%-ban elsőre elpusztítja a királynőt. Ha pedig Ön abba az 1%-ba tartozna, a garanciális 2. darázsirtás biztosan likvidálná már a királynőt!
Ami pedig a fészket illeti... Ha bontás nélkül megközelíthető, és szakmailag indokolt, a fészket felszámoljuk a darázsirtás során. De ez nem minden esetben van így! Sok esetben egy kihalt fészket nem érdemes kibontani, mert azzal csak nagyobb anyagi kár keletkezik, mint haszon.
Egy kihalt fészekbe ugyanis a darazsak SOSEM költöznek vissza!
Vannak ugyanakkor helyzetek a darázsirtás során, amikor a fészket nem érdemes eltávolítani. A darázsfészek jól megtudja magát szívni írtószerrel, ami azt jelenti, hogy tartósabb ideig lesz benne írtószer. Így azok a darazsak, akik a darázsirtás alatt épp nem tartózkodtak a fészekbe, a visszaszállás után azonnal megfertőződnek.
Mennyibe kerül a darázsirtás,
hogyan lehet megrendelni?
Mielőtt erre választ adnék, engedje meg, hogy összefoglaljam a darázsirtás legfontosabb előnyeit:
- A darazsak 80%-a 15 perc alatt elpusztul, még a királynő is, így akár már aznap használhatóvá válik a kert
- Rendkívül hatástartós! A boltban kapható 24 órás lebomlási idejű szerekhez képest a mi koktélunk 10 napig megtartja hatását.
- A darázsirtás nem hagy kellemetlen fontot a területen. Nem kell az eredményért bontásba kezdeni! A falból, a tetőcserép alól is kiírthatóak.
- Az eredményt 3 hónapon át garantáljuk. Ha pedig nem történne változás díjmentesen a rendelkezésére állunk.
- Emberre - beleértve a gyerekeket is - az írtószer teljesen veszélytelen, de még a háziállatra nézve sem kockázatos.
Ha esetleg találna ennél eredményesebb technológiát, kérem, mondja el Nekünk! Mert mi nem tudunk róla. A darázsirtás díja ennek ellenére 14500 Ft, amire csak akkor megy egy minimális kiszállási díj, ha Budapest határain kívülre kell menni.
Ne kockáztasson! Szabadítsa meg családját a ronda darazsaktól erre a szemezterre.
A darázsirtás megrendeléséhez hívja a 06-1-338-37-37 vagy 06-20-9-342-774 telefonszámunkat, de ha elfogad egy tippet, akkor on-line adja le megrendelését, mert ott kellemes bónuszokat is kaphat.
Rendelje meg a darázsírtás szolgáltatásunkat a 06 20 9 342 774 telefonszámon!
A darázsirtás on-line megrendeléséhez kattintson ide, vagy a bal oldali képre!
Üdvözlettel:
Szigeti Zsolt és csapata
feketeöves darázsirtók